A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) több kafetéria-szolgáltatóval is megállapodást kötött annak
érdekében, hogy a munkáltató által béren kívüli juttatásként adható iskolakezdési
utalvány is felhasználható legyen a tankönyvek kifizetésére. A KELLO által
minden iskolás gyermek nevére kipostázott díjbekérőt 2013. augusztus 1-jétől a
kijelölt postahivatalokban, valamint a kialakításra kerülő KELLO-pontokon
Iskolai Erzsébet-utalvánnyal, Sodexo Iskolakezdési
utalvánnyal, Posta Paletta Iskola utalvánnyal, Edenred
Ticket Service beiskolázási utalvánnyal, illetve Puebla beiskolázási utalvánnyal is ki lehet majd
egyenlíteni. A KELLO-pontokon pedig az OTP Cafeteria kártyát is elfogadják majd. A befizetési határidő
július 31-ről augusztus 15-re módosult.
Rengeteg család számára jelent majd könnyebbséget, hogy országszerte
összesen 27 ponton a munkáltató által béren kívüli juttatásként adható
iskolakezdési utalvánnyal is lehetőség lesz kifizetni a tankönyvek árát. Szinte
az összes hazai kafetéria-szolgáltató: az Erzsébet
Utalványforgalmazó Kft., a Sodexo, a Posta Paletta, a
Puebla, az Edenred
utalványai valamint az OTP Cafeteria kártya – ez
utóbbi postahivatalokban nem, kizárólag a KELLO-pontokon
- felhasználható tankönyvvásárlásra.
A Magyar Posta Zrt-vel kötött megállapodásnak
köszönhetően megyeszékhelyenként egy-egy, míg Budapesten két kijelölt
postahivatalban lesz lehetőség az utalványos fizetésre. Postai befizetés esetén
nagyon fontos, hogy a korábban, levélben kapott fehércsekk mellett a mellékelt
díjbekérőt is magukkal vigyék az érintett szülők. Másrészt a Könyvtárellátó
augusztus 1-jéig országszerte 7 helyen - Budapesten, Debrecenben, Győrben,
Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Zalaegerszegen - úgynevezett KELLO-pontokat alakít ki, ahol a csekk befizetése mellett
általános személyes ügyintézésre is lehetőség lesz. A kihelyezett
ügyfélszolgálati irodákban a tankönyvekkel kapcsolatos teljes körű
ügyintézésre, hiányzó díjbekérő pótlására, a Könyvtárellátó webshopjában
rendelt könyvek, taneszközök átvételére és általános tájékozódásra nyílik majd
mód.
A tankönyvek árának befizetési határideje augusztus 15. Azonban a
határidő lejárta után is lehetőség van kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét,
ebben az esetben a befizetés tényét a tankönyvek átvételekor, az iskola felé
kell igazolni.
A postai elfogadóhelyek részletes listája:
- Budapest 112. posta; 1114 Budapest XI. Fehérvári út 9-11.; Budapest
- Budapest 62. posta; 1062 Budapest VI. Teréz körút 51.; Budapest
- Debrecen 1. posta; 4026 Debrecen Múzeum utca 3.; Hajdú-Bihar megye
- Eger 1. posta; 3300 Eger Széchenyi út 22.; Heves megye
- Győr 1. posta; 9000 Győr Bajcsy-Zsilinszky út 46.; Győr-Moson-Sopron megye
- Kaposvár 1. posta; 7400 Kaposvár Bajcsy-Zsilinszky utca 15.; Somogy megye
- Kecskemét 1. posta; 6000 Kecskemét Kálvin tér 10-12.; Bács-Kiskun megye
- Miskolc 1. posta; 3525 Miskolc Kazinczy út 16.; Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Nyíregyháza 1. posta; 4400 Nyíregyháza Bethlen Gábor utca 4.; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
- Pécs 1. posta; 7621 Pécs Jókai utca 10.; Baranya megye
- Salgótarján 1 posta; 3100 Salgótarján Fő tér 3.; Nógrád megye
- Szeged 1. posta; 6700 Szeged Széchenyi tér 1.; Csongrád megye
- Szekszárd 1. posta; 7100 Szekszárd Széchenyi utca 11-13.; Tolna megye
- Szolnok 1. posta; 5000 Szolnok Baross utca 14.; Jász-Nagykun-Szolnok megye
- Székesfehérvár 1. posta; 8000 Székesfehérvár Kossuth utca 16.; Fejér megye
- Szombathely 1. posta; 9700 Szombathely Kossuth Lajos utca 18.; Vas megye
- Tatabánya 1. posta; 2800 Tatabánya Fő tér 30.; Komárom-Esztergom megye
- Veszprém 1. posta; 8200 Veszprém Kossuth Lajos utca 19.; Veszprém megye
- Zalaegerszeg 1. posta; 8900 Zalaegerszeg Ispotály köz 1.; Zala megye
- Békéscsaba 1. posta; 5600 Békéscsaba Munkácsy út 6-8.; Békés megye
A KELLO pontok részletes listáját augusztus 1-jéig tesszük közzé
weboldalunkon.
Üdvözlettel:
Könyvtárellátó Nonprofit Kft.
Könyvtárellátó Nonprofit Kft.